K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás részletes tájékoztató
Döntsön okosan, biztosítsa gépjárművét 2010-ben a K&H Biztosítónál! K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosítására 2010-ben maximum 40% díjkedvezményt kaphat. Már online is megkötheti 2010-es kötelezőjét! Számolja ki kalkulátorunkkal kötelező biztosítása 2010. évre vonatkozó díját, majd sorban állás nélkül, pár perc alatt meg is kötheti biztosítását. K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása díját számos kedvezménnyel csökkentheti: - 10% Idős gépjármű kedvezményt adunk személygépkocsira vagy motorkerékpárra, 20% kedvezmény tehergépkocsira, ha a biztosítandó gépjárművet a 2000. évben vagy korábban gyártották.
- 10% K&H A00 kedvezményt vehet igénybe A0 bonus-malus osztályba sorolt szerződésre (kivéve vontatóra kötött szerződésre), ha a K&H Biztosítónál már rendelkezik egy másik, ugyanazon gépjármű kategóriában bonus osztályba sorolt kötelező biztosítással.
- 10% Új gépjármű kedvezményt érvényesíthet személygépkocsira, ha a biztosítandó gépjárművet a 2009. évben, vagy később gyártották és az első magyarországi forgalomba helyezés 2010. évben történik.
- 10% Hengerűrtartalom kedvezményt nyújtunk személygépkocsira, ha a biztosítandó gépjármű hengerűrtartalma az alábbi tartományok valamelyikébe esik:
- 1250-1299 cm3 - 1350-1399 cm3 - 1550-1599 cm3 - 10% Gyermek kedvezmény jár személygépkocsira, ha Önnek van 1995-ben, vagy később született gyermeke (gyermekek számától függetlenül).
- 10% Chopper/Cruiser és Túramotor kedvezményt igényelhet minden Eurotax adatbázisában feltüntetett chopper/cruiser, vagy túra motorra. Kedvezmény az összes Harley Davidson gyártmányú motorra érvényes.
Az Eurotax adatbázisában chopper/cruiser vagy túra kivitellel megtalálható motorkerékpárok listája a lap alján érhető el. - 8% Dolgozói kedvezmény érvényesíthető minden munkavállalónak, akinek munkáltatója rendelkezik érvényes „dolgozói kedvezményes biztosítási csomag igénybevételére jogosító keretszerződéssel” a K&H Biztosítónál. (Az Extra Online kedvezmény alkalmazása esetén ez a kedvezmény nem érvényesíthető.)
- 10% Online kedvezményt érvényesíthet személygépkocsira, motorkerékpárra, vagy tehergépkocsira, ha Ön 2010. január 1-jei vagy későbbi kockázatviselési kezdettel olyan helyen köti meg a szerződést, ahol az ajánlat elektronikus úton kerül továbbításra a K&H Biztosító felé, azaz:
- bármelyik K&H bankfiókban - a fenti feltételeknek eleget tevő, Társaságunkkal szerződésben álló biztosításközvetítőnél - a fenti feltételeknek eleget tevő, független biztosításközvetítőnél (Az Extra Online kedvezmény alkalmazása esetén ez a kedvezmény nem alkalmazható.) - 17,2 % Extra Online kedvezmény személygépkocsira, motorkerékpárra és teherautóra, 8% kedvezmény minden más gépjármű-kategória esetén, ha a K&H Biztosító internetes oldalán köti meg a kötelezőjét! (Az Online kedvezmény alkalmazása esetén ez a kedvezmény nem alkalmazható.)
- 10% Extra kármentességi kedvezményt vehet igénybe személygépkocsira azon természetes személy, aki a biztosítási szerződése 2010. január 1-jei évfordulóját vagy 2010. január 1-jei, illetve későbbi kockázatviselési kezdetét megelőző két évben személygépkocsi kategóriában folyamatosan, legfeljebb 180 nap kihagyással kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezett, és ez idő alatt e szerződés(ek) tekintetében bonus-malus besorolást érintő káresemény nem történt.
- 5% Csoportos beszedési kedvezményt érvényesíthet, ha K&H Banknál vezetett bankszámláról, 3 % kedvezmény , ha egyéb pénzintézetnél vezetett bankszámláról indított csoportos beszedési megbízással fizeti a biztosítása díját.
(Havi díjfizetési gyakoriságú szerződés esetén ez a kedvezmény nem érvényesíthető.) - 8% Díjfizetés gyakorisági kedvezmény jár éves, és 4 % kedvezmény féléves díjfizetési gyakoriság választása estén.
|
A kedvezmények összesített mértéke maximálisan 40% lehet a díjtarifában meghirdetett kedvezmények számításának módja szerint. A fenti kedvezményekről részletes leírást a díjtarifában talál. A termékről részletesen a K&H kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szerződési feltételeiben olvashat. Kötelezője mellé kössön K&H casco biztosítást is! A K&H Biztosítónál számos kedvezményt vehet igénybe, részleteket itt talál. Kattintson ide, és számolja ki most K&H kötelezője díját!
|
Mi a tennivalója, ha káresemény történik? Ha káresemény történik, annak helyszínén ki kell tölteni a baleseti bejelentő (kék-sárga) nyomtatványt. A nyomtatványon a vezető és a (gép)jármű adatain kívül a GFB (és a Casco, ha rendelkezik ilyen biztosítással) szerződés adatait (biztosító neve, GFB szerződés száma) és a baleset körülményeit kell feltüntetni. A Biztosító a felelősség kérdéséről az összes körülmény figyelembevételével fog dönteni. Vitás esetben, vagy külföldön, illetve külföldivel történő baleset alkalmával a legcélravezetőbb, ha rendőri intézkedést kér. Személyi sérüléses baleset és kiemelkedő vagyoni kárral járó baleset esetén a rendőri hatósági intézkedés kötelező! A káreseményt a károsultnak 30 napon belül, a Biztosítottnak 5 munkanapon belül írásban be kell jelentenie. A káreseményre vonatkozó hatósági határozatot a biztosítottnak annak kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a Biztosító részére be kell mutatnia. A Biztosított köteles továbbá azt is 5 munkanapon belül bejelenteni, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy peren kívüli eljárás indult. A Biztosító az adott gépjárművet illetően az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése céljából köteles igazolást kiadni a kártörténetre vonatkozó adatokról, illetve az igazolt biztosítási időszakra vonatkozó bonus-malus besorolásról. Speciális teendők adott káresemény bekövetkezésekor Érvényes biztosítással nem rendelkező üzembentartó a káreseményt 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. Amennyiben a károkozónak a kárigény érvényesítéséhez szükséges adatai hiányosak, az Információs Központ a károsult kérésére tájékoztatást ad a károkozó (gép)jármű európai térségen belüli vagy belföldi felelősségbiztosítójának nevéről, címéről, a kötvényszámról, a kárrendezési megbízott nevéről, címéről, jogos érdek esetén a károkozó (gép)jármű tulajdonosának és üzembentartójának nevéről, címéről. Külföldön bekövetkezett káreseményt a hazaérkezést követő 5 munkanapon belül kell bejelenteni a külföldi felelősség biztosító magyarországi kárrendezési megbízottjának, vagy ha ilyen nincs, a Kártalanítási Szervezetnek, amely a magyar károsult által az európai térség valamely országában honos (gép)jármű által okozott kár esetén a kárigényeket elbírálja és kifizeti. A Magyar Biztosítók Szövetsége Gépjármű Kárrendezési Iroda (1062 Budapest, Aradi u. 65-67., postacím: 1381 Budapest 62., Pf. 1297 tel.: (06 1) 266 9963, fax: (06 1) 486 1731) kezeli a Kártalanítási Számlát, valamint működteti az Információs Központot és a Kártalanítási Szervezetet. Az Európai Gazdasági Térségen kívüli "Zöld Kártya"országban nyilvántartott (gép)jármű által okozott káresemény továbbra is valamelyik nemzetközi kárrendezési iroda közreműködésével rendezhető. Hová forduljon panaszával? A biztosítási szerződéssel kapcsolatos bármilyen probléma esetén K&H biztosításközvetítője készséggel áll rendelkezésére. Kérjük, hogy panasz esetén írásos észrevételét juttassa el a K&H Biztosító Központi Irodájához. A szerződéssel kapcsolatban felmerült panaszokat írásban a Biztosítónál lehet bejelenteni: K&H Biztosító Zrt. 1068 Budapest, Benczúr u. 47. Levelezési cím: 1535 Budapest, Pf. 782 A panasz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési cím 1535 Budapest 114, Pf. 777.) vagy a békéltető testületnek is előterjeszthető (1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről), továbbá bírói út is igénybe vehető. A biztosítók felügyeleti szerve: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. További szerv: Adatvédelmi Biztos Hivatala 1051 Budapest, Nádor u. 22. A Biztosító köteles a panaszokat kivizsgálni, és annak eredményéről írásos tájékoztatást adni. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A termékek részletes leírását és kondícióit a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák, amelyek megismerhetők weboldalunkon, a K&H Biztosító irodáiban és a K&H Bank fiókjaiban. Jogvita esetén a szerződési feltételekben foglaltak az irányadók.
|
 |
 |
|
|
|
|
|